Nem tudom, ki, hogy van vele, de én már jó előre szeretem kitalálni, hogy melyik szerettemet mivel lepem majd meg karácsonykor. Tudom, erre sokan azt mondják, hogy túl korai gondolkodni rajta, de az én esetemben nem arról van szó, hogy megbolondít a szupermarketek sok, fogyasztásra és vásárlásra ösztönző reklámja – bár kétségtelen, hogy én történetesen nem frusztrálttá és idegessé, hanem nagyon izgatottá válok, amikor meglátom az első karácsonyi dekorációkat a boltok polcain.
Egyszerűen szeretek ajándékozni, és szeretek kapni is, ám mivel elég limitáltak az anyagi kereteim, a karácsony igényel némi előregondolkodást és tervezést az anyagiak terén. Nem is beszélve arról, hogy ezáltal megspórolom magamnak a sok kapkodást és méltatlankodást, amivel a tipikus, utolsó pillatanban intézkedőknek szembe kell nézniük.
Amiről most beszélni szeretnék, az egy végtelenül hasznos oldal, amelynek köszönhetően rengeteg akcióról értesülhetek, ami a szupermarketekben és különböző áruházakban elérhető. Ez az akcioleso.hu, itt vannak összegyűjtve mindig a legaktuálisabb akciós katalógusok. Így értesültem a Pepco akcióiról is, amit a következő linken érhettek el: akcioleso.hu/pepco-akcios-ujsag.
Elhatároztam, hogy mostantól kezdve egészen decemberig minden hónapban vásárolok egy-két dolgot azok számára, akiket meg akarok ajándékozni, így nem lesz egyszerre túl nagy összegű a kiadás. Az akcioleso.hu nagy segítségemre van ebben, mert így gyakorlatilag egy kattintással, azonnal fel tudom mérni a terepet azzal kapcsolatban, hogy mit, hol, mikor érdemes megvásárolni.
Mivel egyelőre még nem gondolkodtam személyesebb ajándékokban, az jutott eszembe, hogy először is a jolly joker; sál-pulcsi-pizsama jellegű ajándékokat szerzem be. Ezért örültem nagyon, amikor megláttam a Pepco akciós újságját, mert kimondottan ízléses ruhákat találtam benne, nagyon kedvező áron.
Kiváltképp annak örültem, hogy a gyerekruhákra is vannak elég jó akciók. Ez majdnem ki is ment a fejemből! Már vannak gyerekek a családunkban a testvéreim révén, és őket sem hagyhatom ki, szerintem ezek a vicces pizsamák pont megfelelőek lesznek nekik. Hát, egyre nehezebb az ajándékozás, ahogy bővül a család, de ez az oldal hála istennek ilyen módon még ötleteket is ad. Nézzétek meg mindenképp, ha akad rá időtök, megéri!