Van egy ősrégi önnyugtató mondat: a legjobb családban is megesik. Ezzel lehet takarózni, ha bárki bármi olyat tesz, ami erkölcsileg, vagy úgy egyébként akármilyen szempontból megkérdőjelezhető. Sőt, a legtöbben még azzal sem igen vannak tisztában, hogy mi az, amit szégyellni kellene, és mi az, amihez abszolút senkinek semmi köze a világon. Viszont vannak olyan dolgok, amik tényleg bármelyik családban megtörténhetnek, sőt elég általánosan meg is történnek. Tekintve, hogy a másfél millió alkoholista országa vagyunk, ez nem is olyan nehéz. Úgy értem, talán nem mondok badarságot azzal, ha kijelentem, hogy a tágabb családi körében szerintem mindenkinek volt már legalább egy alkoholista rokona, közelebbi vagy távolabbi. Viszont ha megtörténik a baj, és valóban segítségre van valakinek szüksége, akkor azért mégis jó, ha vannak az embernek családtagjai. A nagybátyámnak is így igyekeztünk fogódzkodót kínálni, hátha sikerül kikecmeregnie a függőségéből, akár még dr petke tudását és szolgálatait is igénybe vettük volna.
Szomorú, ha egy embert megtör és kivet magából az élet. A hosszú, munkával töltött évek, a hálátlanság, a kilátástalanság, a reményvesztettség, a maga alá gyűrő fáradtság… Ezek mind-mind hozzáteszik a magukét a legtöbb alkoholista állapotához, és a folyamathoz, ami odáig juttatja őket. Szegény nagybátyámnak ebből mind kijutott, és ha nem lenne egy olyan fene büszke és makacs ember, akkor már régen megkaphatta volna a segítséget a felépüléshez. Így viszont ránk, a családjára van utalva. Az a mázlija, hogy a fiai tehetősek és gondviselőek, még dr petke segítségét is hajlandóak igénybe venni, ha arról van szó. Amikor az egyikük elküldte nekem a magánklinika elérhetőségét, ahol többek között közreműködik, magától értetődő volt, hogy én is hozzáteszem a magamét, és az egész rokonságot igyekszem rábírni ugyanerre. Remény mindig van, de sajnos olyan is előfordul, hogy csak tehetetlenül szurkolhatsz.